A Photographic Journey by Nóra Puskás

Megnyitó
Látogatható

A belépés díjtalan.

Naptárba: Google Naptár Apple / Outlook (.ics)

Gyerekkorunktól kezdve arra szocializálódunk, hogy az élményeinket másokkal osszuk meg. Ritkán tanuljuk meg, hogyan legyünk igazán egyedül – önmagunk társaságában.

Ahogy eltávolodunk a családunktól, baráti kapcsolataink átalakulnak, és életünk tempója is lelassul, egyre gyakrabban találjuk magunkat egyedül. Önmagunkkal. Ez az állapot azonban nem feltétlenül jelent magányt: lehetőség arra, hogy megtanuljunk kapcsolódni önmagunkhoz, és saját társaságunkban is otthon érezzük magunkat. Elindulni akkor is, amikor nincs kire várni. Saját vágyainkat követni, másokhoz való alkalmazkodás nélkül.

2024-ben fedeztem fel, hogyan válhatok a saját útitársammá. Ez a kiállítás ennek a belső felfedező útnak a legutóbbi állomását, Perut mutatja be. 4630 méteres magasságban túráztam a Salkantay-hágón esőben és hóesésben, nyolckilós hátizsákkal jártam az Andok ösvényeit, megfordultam az Amazonas esőerdejében, és olyan apró, eldugott falvakba is eljutottam, ahol ritkán találkoznak turistákkal. Mindezt részletes útiterv és költségvetési táblázat nélkül: csupán az első két napot terveztem meg előre, a hátralévő tizenötöt a spontaneitásra bíztam.

Az ismeretlen tájak, a helyi emberekkel való találkozások és a komfortzónánkon túli helyzetek mind az önismeret lehetőségeit hordozzák. Az utazás így nem csupán földrajzi felfedezés, hanem belső út is: annak megtapasztalása, hogyan válhat az egyedüllét szabadsággá, a spontaneitás bizalommá, az ismeretlen pedig az önmagunkhoz való közeledés eszközévé.

Vigyél magaddal egy darabot az útból.

Ha valamelyik fotó megszólít, hazaviheted az út egy darabját, és ezzel a következő felfedezéseimet is segíted. Legyen emlékeztető: akkor is érdemes elindulnod, ha épp nincs útitársad. Merj élményeket adni önmagadnak, és légy a saját partnered az életben.

A megvalósításban közreműködtek

Vas Anna, Barna Rebi, Kelemen Áron, Váry Peti, Szumega Peti, Osztheimer Balázs

A kiállítás létrejöttét támogatták

Beerstro 14, Fotoplus, Socially